művész


Mácsai Pál
4

Mácsai Pál

Született: 1961. március 31. (Budapest)

Színész, rendező, színházigazgató.

Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színész, rendező, színházigazgató.

Színészi hivatását a Pince Színházban kezdte még gimnazistaként. Középiskolai tanulmányait a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1980-ban felvették a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára is a jelentkezési lapját). 1984-ben szerzett színész diplomát. Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki, és ettől az évtől a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását.

1993-ban szabadúszóvá vált, 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki. Pozícióját a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartotta. 2020-tól újabb ötéves igazgatói megbízatást kapott. A színházi közéletben is aktív szerepet vállalt: 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra című irodalmi műsor állandó szereplőjeként is szerepel.

Díjai, elismerései:
Jászai Mari-díj (1991)
Erzsébet-díj (1993)
Greguss-díj (1995)
Mensáros László-díj (1996)
A színikritikusok díja (1998, 2002)
A filmszemle díja (2001)
Súgó Csiga díj (2001, 2003)
A filmkritikusok díja (2002)
Prima díj (2003)
Érdemes művész (2008)
Gundel művészeti díj (2008)
Budapestért díj (2010)
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2013)[9]
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2013)
Kossuth-díj (2014)
Erzsébetváros díszpolgára (2015)
Televíziós Újságírók díja – A legjobb színész (2018)
Pünkösti Andor-díj (2020)

Főbb színházi szerepei:
Őrnagy (Örkény István: Tóték)
Rómeó (William Shakespeare: Rómeó és Júlia)
Mosca (Ben Jonson: Volpone)
Pembroke (Friedrich Dürrenmatt: János király)
V. Henrik (William Shakespeare: V. Henrik)
Erich Reinecke (Németh Ákos: Lili Hofberg)
Ramong Geyza főhadnagy (Miroslav Krleža–Alexandr Belović: Terézvári garnizon)
Sakini (John Patrick: Teaház az Augusztusi Holdhoz)
Edgar (William Shakespeare: Lear király)
Férj (Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában)
Tokeramo Nitobé (Lengyel Menyhért: Tájfun)
Antonius (William Shakespeare: Julius Caesar Budapesti Katona József Színház)
Thomas Becket (Jean Anouilh: Becket, avagy az Isten becsülete)
Cipolla (Thomas Mann: Márió és a varázsló)
Liliomfi (Szigligeti Ede: Liliomfi)
August Strindberg (Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája)
Clov (Samuel Beckett: Végjáték)
Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája)
Színész (Molnár Ferenc: A testőr)
Orazio (Carlo Goldoni: A komédiaszínház)
Mr. Smith (Eugène Ionesco: A kopasz énekesnő)
Peter Karpati (Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka)
Oresztész (Élektra)
Kikiáltó (Kurt Weill–Bertolt Brecht: A filléres opera)
Kondor (Kárpáti Péter: Búvárszínház)
Nyikolaj Ivanovics Trileckij (Anton Pavlovics Csehov: Apátlanul)
Oronte (Molière: A mizantróp)
Speer (Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline)
Pandulpho bíboros (Friedrich Dürrenmatt: János király)
Vatelin (Georges Feydeau: A hülyéje)
Azt meséld el, Pista! (önálló est Örkény István írásaival)

Főbb filmszerepei:
Gyertek el a névnapomra (1983, r. Fábri Zoltán)
Házasság szabadnappal (1983, r. Mészáros Gyula)
Kisfaludy Károly: Kérők (1985, tv, r. Bohák György)
Nyolc évszak (1987, tévésorozat)
Miss Arizona (1988, r. Sándor Pál)
Sztálin menyasszonya (1990, r. Bacsó Péter)
Szamba (1995, r. Koltai Róbert)
Valencia-rejtély (1995, tv, r. Dömölky János)
Szarajevó kávéház (1995, tv, r. Balogh Zsolt)
Szabadság tér 56 (1997, r. Bereményi Géza)
Nemkívánatos viszonyok (1997, tv, r. Esztergályos Károly)
Gáspár (2001, r. Kozma Péter)
Torzók (2001, r. Sopsits Árpád)
A szalmabábuk lázadása (2001, r. Szomjas György)
Szent Iván napja (2003, r. Meskó Zsolt)
A Pál utcai fiúk (2003, olasz tv-film)
A temetetlen halott (2004, r. Mészáros Márta)
Rokonok (2006, r. Szabó István)
Mátyás, a sosem volt királyfi (2006, tv-filmsorozat, r. Cselényi László, Fazekas Lajos)
A hold és a csillagok (2006, magyar-olasz-angol, r. John Irvin)
1 (2009, r. Pater Sparrow)
Így, ahogy vagytok (2010, r. Makk Károly)
Terápia (2012–2017, filmsorozat)
Testről és lélekről (2017, r. Enyedi Ildikó)
Volt egyszer egy Németország (2017, r. Sam Gabarski)
Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) (2018, r. Schwechtje Mihály)
Hab (2020, r. Lakos Nóra)

Főbb rendezései:
Örkény István: Tóték
Joshua Sobol: Gettó
Sławomir Mrożek: A nyílt tengeren
Örkény István: Pisti a vérzivatarban; Macskajáték
William Shakespeare: Téli rege
Németh Ákos: Anita
Spiró György: Vircsaft
Carlo Goldoni: A szmirnai impresszárió
Raymund FitzSimons: Edward Kean; Mi újság, múlt század?
Howard Barker: Jelenetek egy kivégzésből
Jevgenyij Lvovics Svarc: A sárkány
Anton Pavlovics Csehov: Sirály
Molnár Ferenc: Az üvegcipő
A. R. Gurney: Love Letters
Tasnádi István: Finito
Georges Feydeau: A hülyéje
Szabó Borbála–Varró Dániel: Líra és Epika
Arthur Miller: Pillantás a hídról
Alekszandr Szuhovo-Kobilin: Tarelkin halála

"Azt meséld el, Pista!" - Mácsai Pál estje Örkény István írásaiból

Kölcsey Központ
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

"AZT MESÉLD EL, PISTA!" - Örkény István az életéről - Elmondja: Mácsai Pál

Általános
  • Az író saját szavaiból színpadra állította és előadja

"Azt meséld el, Pista!" - Örkény István az életéről – Elmondja: Mácsai Pál

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

"Blogvadász"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész

"Nem tudhatom - Radnóti és korunk"

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Közreműködik

"Virrasztó éji felleg"

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
'84

'84

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • O'BRIEN
,,Azt meséld el,Pista!'' Örkény István az életéről Elmondja: Mácsai Pál

,,Azt meséld el,Pista!'' Örkény István az életéről Elmondja: Mácsai Pál

Csernai Pál Művelődési Ház
  • Az író saját szavaiból színpadra állította
43. Színikritikusdíj-átadó

43. Színikritikusdíj-átadó

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A Bernhardi-ügy

A Bernhardi-ügy

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. BERNHARDI, a belgyógyászat professzora, az Erzsébet-klinika igazgatója
A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

A Bernhardi-ügy-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • DR. BERNHARDI, a belgyógyászat professzora, az Erzsébet klinika igazgatója
A hattyú

A hattyú

Móricz Zsigmond Színház
  • JÁCINT, a bátyja
A hülyéje

A hülyéje

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
A katona története

A katona története

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Ördög
A Kék Angyal

A Kék Angyal

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kühl lelkész, a Városi Színház pénztárosa
A Kék Angyal.

A Kék Angyal.

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
A mizantróp

A mizantróp

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Oronte
A szecsuáni jó ember

A szecsuáni jó ember

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező, szövegkönyv
A testőr

A testőr

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • A színész
A vizsgálat

A vizsgálat

Nemzeti Színház
  • Színész
A. R. Gurney: Love Letters

A. R. Gurney: Love Letters

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Rendező
Ady Endre 100 / Vers-estek a Müpában

Ady Endre 100 / Vers-estek a Müpában

Müpa
  • Rendező
Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Alinda beszélget a Belvárosiban:Mácsai Pál - Máté Gábor

Alinda beszélget a Belvárosiban:Mácsai Pál - Máté Gábor

Belvárosi Színház
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Anyám tyúkja

Anyám tyúkja

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (1.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
ANYÁM TYÚKJA (2.)

ANYÁM TYÚKJA (2.)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Anyám tyúkja (2.) - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Anyám tyúkja I.

Anyám tyúkja I.

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Apátlanul

Apátlanul

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Nyikolaj Ivanovics Trileckij, orvos
Aranyozás

Aranyozás

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Aranyozás - prózai színpadi előadás

Aranyozás - prózai színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Rendező
Aranyozás-költők Arany Jánosról

Aranyozás-költők Arany Jánosról

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
AZ ÉLET ÉRTELME

AZ ÉLET ÉRTELME

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Színész
Az élet értelme -

Az élet értelme - "Egypercesek száz percben"

MOMkult
  • Egyéb
Az élet értelme -

Az élet értelme - "Egypercesek száz percben" - Mácsai Pál és Lukács Miklós estje

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
Az élet értelme - egypercesek száz percben

Az élet értelme - egypercesek száz percben

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Színész
Az élet értelme - Egypercesek száz percben

Az élet értelme - Egypercesek száz percben

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Egyéb
Az élet értelme - Egypercesek száz percben

Az élet értelme - Egypercesek száz percben

Budapest Music Center
  • Örkény István novelláiból olvas
Az élet értelme - Egypercesek száz percben Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából

Az élet értelme - Egypercesek száz percben Örkény István születésének 110. évfordulója alkalmából

Általános
  • Színművész
Az élet értelme - Egypercesek száz percben.

Az élet értelme - Egypercesek száz percben.

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Egypercesek száz percben Örkény István novelláiból olvas
AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje

AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje

AZ ÉLET ÉRTELME - Mácsai Pál és Lukács Miklós Örkény-estje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Az élet értelme Mácsai Pállal

Az élet értelme Mácsai Pállal

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Az élet értelme – egypercesek száz percben

Az élet értelme – egypercesek száz percben

Általános
  • Színész
Az élet értelme – Egypercesek száz percben

Az élet értelme – Egypercesek száz percben

Müpa
  • Rendező
Az élet értelme “Egypercesek száz percben”

Az élet értelme “Egypercesek száz percben”

Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Színész
AZ ÉLET ÉRTELME- EGYPERCESEK SZÁZ PERCBEN.Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál.

AZ ÉLET ÉRTELME- EGYPERCESEK SZÁZ PERCBEN.Örkény István novelláiból olvas Mácsai Pál.

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Örkény István novelláiból olvas
Az élet értelme: Egypercesek száz percben

Az élet értelme: Egypercesek száz percben

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Felolvasó
Az ügynök halála

Az ügynök halála

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Az ügynök halála-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Azt meséld el, Pista

Azt meséld el, Pista

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Összeállította és elmondja
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Móricz Zsigmond Színház
  • Előadja
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
  • Színész
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Elmondja
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Egyéb
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Az író saját szavaiból színpadra állította és elmondja
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

KMO Művelődési Központ és Könyvtár
  • Az író saját szavaiból színpadra állította
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Komlói Színház- és Hangversenyterem
  • Egyéb
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Weöres Sándor Színház
  • Egyéb
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Hírös Agóra
  • Az író saját szavaiból színpadra állította és elmondja
Azt meséld el, Pista!

Azt meséld el, Pista!

Gyulai Várszínház
  • Előadja
Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál előadása

Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál előadása

Jászai Mari Színház, Népház
  • Az író saját szavaiból színpadra állította
AZT MESÉLD EL, PISTA! - Mácsai Pál előadóestje

AZT MESÉLD EL, PISTA! - Mácsai Pál előadóestje

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Egyéb
Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál estje

Azt meséld el, Pista! - Mácsai Pál estje

Budaörsi Latinovits Színház
  • Összeállította
Azt meséld el, Pista! - Orlai Produkció

Azt meséld el, Pista! - Orlai Produkció

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Az író saját szavaiból színpadra állította
Azt meséld el, Pista! Hangjegy Művészeti Fesztivál

Azt meséld el, Pista! Hangjegy Művészeti Fesztivál

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Az író saját szavaiból színpadra állította és elmondja
Azt meséld el, Pista!-VÁROSMAJOR

Azt meséld el, Pista!-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Előadja
Azt meséld el,Pista!

Azt meséld el,Pista!

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar

Bach / Mozart / Stravinsky - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Narrátor
Befogad és kitaszít a világ

Befogad és kitaszít a világ

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Befogad és kitaszít a világ

Befogad és kitaszít a világ

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG  - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje

Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje

Kisfaludy Színház
  • Színész
Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje

Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon estje

Zsidó Művészeti Napok
  • Színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

Befogad és kitaszít a világ - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

Zsidó Művészeti Napok
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - VILLON-EST

BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG - VILLON-EST

Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
  • Egyéb
BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG – MÁCSAI PÁL ÉS HUZELLA PÉTER VILLON-ESTJE

BEFOGAD ÉS KITASZÍT A VILÁG – MÁCSAI PÁL ÉS HUZELLA PÉTER VILLON-ESTJE

Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Egyéb
Csoda és Kósza

Csoda és Kósza

Pécsi Nemzeti Színház
  • Rendező
Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál

Csoda és Kósza - Az Örkény Színház Produkciója - Kalandra Fül Fesztivál

Danubia Zenekar
  • Rendező
Csoda, hogy élünk

Csoda, hogy élünk

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • KÁLMÁN – Mátyás fia, polgármester
Csönded vagyok – Cseh Tamás emlékest

Csönded vagyok – Cseh Tamás emlékest

Müpa
  • ének
Dés László - Így Öten!

Dés László - Így Öten!

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vendégművész
DÉS LÁSZLÓ KONCERT  Így öten!

DÉS LÁSZLÓ KONCERT Így öten!

Margitszigeti Színház
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Színész
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál

Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál

Müpa
  • vendégművész / guest artist
Dés László Koncert és vendégei: Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin

Dés László Koncert és vendégei: Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin

GAG Management Kft.
  • Színész
Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál

Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk

Dés László – Mácsai Pál: Nem tudhatom Radnóti és korunk

Óbudai Kultúrális Központ
  • Színész
DuplaPresszó // Gáspár Máté kulturális menedzser és Mácsai Pál színész-rendező

DuplaPresszó // Gáspár Máté kulturális menedzser és Mácsai Pál színész-rendező

ISON
  • Egyéb
Elmozdul a fal! Mácsai István Kiscellben | Mácsai Pál szubjektív tárlatvezetése

Elmozdul a fal! Mácsai István Kiscellben | Mácsai Pál szubjektív tárlatvezetése

Budapesti Történeti Múzeum
  • Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Ferdinand von Schirach: Isten

Ferdinand von Schirach: Isten

Gyulai Várszínház
  • Dr. Legány András
Finito

Finito

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Francois Villon est

Francois Villon est

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
Három nővér

Három nővér

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Versinyin
Három nővér-VÁROSMAJOR

Három nővér-VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Versinyin
Hatszemközt - Beszélgetés színházról és zenéről

Hatszemközt - Beszélgetés színházról és zenéről

Zeneakadémia
  • Vendégművész
Hello, WMN! - Szabadság. Függetlenség. Egyéniség – Te mit tennél meg érte? Születésnapi Hello, WMN!

Hello, WMN! - Szabadság. Függetlenség. Egyéniség – Te mit tennél meg érte? Születésnapi Hello, WMN!

MOMkult
  • Egyéb
HOFI 85 - beszélgetés egy legendáról

HOFI 85 - beszélgetés egy legendáról

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Vendég
Hogyan lettem senki? Azt meséld el, Itala: kérdez: Mácsai Pál

Hogyan lettem senki? Azt meséld el, Itala: kérdez: Mácsai Pál

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kérdező
Isten

Isten

Győri Művészeti és Fesztiválközpont
  • Magyar színpadra alkalmazta
IV. Henrik

IV. Henrik

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
János király

János király

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • PANDULPHO, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe
János király

János király

Gyulai Várszínház
  • PANDULPHO, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe
JÁNOS KIRÁLY

JÁNOS KIRÁLY

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Pandulpho, milánói bíboros-érsek, III. Ince pápa követe
Játszó-társak / Mácsai Pál - Für Anikó

Játszó-társak / Mácsai Pál - Für Anikó

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Joseph Haydn - Esterházy Péter: Hét utolsó szó

Joseph Haydn - Esterházy Péter: Hét utolsó szó

Budapest Music Center
  • Színész
KARÁCSONYI ÉNEK - Óbudai Danubia Zenekar

KARÁCSONYI ÉNEK - Óbudai Danubia Zenekar

Danubia Zenekar
  • Színész
Kasimir és Karoline

Kasimir és Karoline

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Speer
Kepes András - KÉT MACSKA VOLTAM / 50 éve a pályán. A rádiózástól a regényírásig (könyvbemutató)

Kepes András - KÉT MACSKA VOLTAM / 50 éve a pályán. A rádiózástól a regényírásig (könyvbemutató)

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Közreműködik
Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

Kertész utcai Shaxpeare-mosó SZ!

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • LŐRINC
Kertmozi - Hab

Kertmozi - Hab

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Színész
KFT együttes - vendég: Kecskés Karina és Mácsai Pál

KFT együttes - vendég: Kecskés Karina és Mácsai Pál

MOMkult
  • meghívott vendég (ének)
Kihagyhatatlan

Kihagyhatatlan

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Különkiadás

Különkiadás

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
KÜLÖNKIADÁS

KÜLÖNKIADÁS

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Különkiadás

Különkiadás

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Színész
Különkiadás - Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós estje

Különkiadás - Mácsai Pál, Máté Gábor és Lukács Miklós estje

Zsidó Művészeti Napok
  • Egyéb
Különóra - A kopasz énekesnő

Különóra - A kopasz énekesnő

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Mr. Smith
Lev&Te - Mácsai Pál

Lev&Te - Mácsai Pál

Momentán Társulat
  • Színész
Líra és Epika

Líra és Epika

SZFE
  • Rendező
Love Letters

Love Letters

Weöres Sándor Színház
  • Rendező
Love Letters

Love Letters

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Rendező
Love Letters (Szerelmes levelek)

Love Letters (Szerelmes levelek)

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
LOVE LETTERS (Szerelmes levelek)

LOVE LETTERS (Szerelmes levelek)

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Love letters (Szerelmes levelek)

Love letters (Szerelmes levelek)

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
LOVE LETTERS - Orlai Produkció

LOVE LETTERS - Orlai Produkció

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Rendező
Love Letters - Orlai Produkció

Love Letters - Orlai Produkció

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Rendező
LOVE LETTERS - romantikus levelezés 2 részben

LOVE LETTERS - romantikus levelezés 2 részben

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Rendező
Love Letters - Romantikus levelezés két részben

Love Letters - Romantikus levelezés két részben

Kisfaludy Színház
  • Rendező
Love Letters - romantikus levelezés két részben színdarab

Love Letters - romantikus levelezés két részben színdarab

Egri Kulturális és Művészeti Központ
  • Rendező
Lyukasóra Klub

Lyukasóra Klub

MOMkult
  • Színész
MÁCSAI - WINKLER - MÁCSAI | Mácsai Pállal beszélget Winkler Nóra

MÁCSAI - WINKLER - MÁCSAI | Mácsai Pállal beszélget Winkler Nóra

Budapesti Történeti Múzeum
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mácsai Pál - Azt meséld el, Pista!

Mácsai Pál - Azt meséld el, Pista!

Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Mácsai Pál és Huzella Péter: Befogad és kitaszít a világ

Mácsai Pál és Huzella Péter: Befogad és kitaszít a világ

Reök Palota
  • Színész
Mácsai Pál: Azt meséld el Pista

Mácsai Pál: Azt meséld el Pista

Bálint Ágnes Kulturális Központ
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Macskajáték

Macskajáték

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Macskajáték - VÁROSMAJOR

Macskajáték - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
MASZK Gála

MASZK Gála

Thália Színház
  • Szereplő
Meddig él egy fa? - Örkény 100

Meddig él egy fa? - Örkény 100

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Színész
MOST PLUSZ - Azt meséld el, Pista!

MOST PLUSZ - Azt meséld el, Pista!

Jászai Mari Színház, Népház
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Nem tudhatom

Nem tudhatom

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Színész
Nem tudhatom - Radnóti és korunk

Nem tudhatom - Radnóti és korunk

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Dramaturg
Nem tudhatom - Radnóti és korunk

Nem tudhatom - Radnóti és korunk

Katona József Színház
  • Közreműködik
Nem tudhatom - Radnóti és korunk

Nem tudhatom - Radnóti és korunk

Kölcsey Központ
  • Közreműködik
NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

NEM TUDHATOM - RADNÓTI ÉS KORUNK

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
nőNYUGAT

nőNYUGAT

Thália Színház
  • Rendező
Nőnyugat

Nőnyugat

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Rendező
Nyílt próba: Isten

Nyílt próba: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Nyílt próba: Solness

Nyílt próba: Solness

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Halvard Solness, építőmester
Nyugat  2008-1908

Nyugat 2008-1908

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Olvasópróba-demó: Isten

Olvasópróba-demó: Isten

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Olvasópróba-demó: Solness

Olvasópróba-demó: Solness

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • HALVARD SOLNESS, ÉPÍTŐMESTER
OMIKE koncert - Elfajzott zene - A harmadik birodalom betiltott zenéje

OMIKE koncert - Elfajzott zene - A harmadik birodalom betiltott zenéje

Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület
  • Felolvasó
Orgona-sztorik

Orgona-sztorik

Müpa
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről

Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről

Müpa
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Orgona-sztorik IX.

Orgona-sztorik IX.

Müpa
  • Színész
Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET

Orgona-sztorik IX. / ORGONABÉRLET

Müpa
  • Színész
Orgona-sztorik VII. – Bach és Ligeti /Mácsai Pál/ Fassang László

Orgona-sztorik VII. – Bach és Ligeti /Mácsai Pál/ Fassang László

Müpa
  • Színész
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Hírös Agóra
  • Rendező
Örkény Színház - Anyám tyúkja

Örkény Színház - Anyám tyúkja

Hírös Agóra
  • Játssza
PanoDráma: Függelék

PanoDráma: Függelék

Katona József Színház
  • Színész
Pillantás a hídról

Pillantás a hídról

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Portrébeszélgetés

Portrébeszélgetés

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Kossuth-, Prima- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Solness

Solness

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Solness
Szabó Lőrinc / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

Szabó Lőrinc / VERS-ESTEK A MÜPÁBAN

Müpa
  • Színművész, rendező
Szerelmes levelek

Szerelmes levelek

Egressy Gábor Szabadidőközpont
  • Rendező
T'N'D - szilveszteri különkiadás

T'N'D - szilveszteri különkiadás

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Vendégművész
Tangó

Tangó

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • SZTOMIL, az apa
Tarelkin élete

Tarelkin élete

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Tasnádi István: Finito - az Örkény Színház előadása

Tasnádi István: Finito - az Örkény Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Főbb szerepekben
Tóték

Tóték

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
TÓTÉK

TÓTÉK

Békéscsabai Jókai Színház
  • Rendező
Tóték - bemutató

Tóték - bemutató

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Tóték - VÁROSMAJOR

Tóték - VÁROSMAJOR

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
Übü király, vagy a lengyelek

Übü király, vagy a lengyelek

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Rendező
UMZE Kamaraegyüttes - Örök álom

UMZE Kamaraegyüttes - Örök álom

Budapest Music Center
  • Narrátor / Narrator
Vackor

Vackor

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
VALAHOL EURÓPÁBAN

VALAHOL EURÓPÁBAN

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Simon Péter
Vízkereszt...

Vízkereszt...

Örkény István Színház Nonprofit Kft.
  • ANTONIO, Sebastian oltalmazója
Zsámbéki Nyári Színház - Befogad és kitaszít a világ, Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

Zsámbéki Nyári Színház - Befogad és kitaszít a világ, Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-estje

Általános
  • Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Zsámbéki Nyári Színház - Love Letters (Szerelmes levelek) - romantikus levelezés két részben

Zsámbéki Nyári Színház - Love Letters (Szerelmes levelek) - romantikus levelezés két részben

Általános
  • Rendező
“AZT MESÉLD EL, PISTA!” - Örkény István az életéről / Elmondja: Mácsai Pál

“AZT MESÉLD EL, PISTA!” - Örkény István az életéről / Elmondja: Mácsai Pál

Általános
  • Az író saját szavaiból színpadra állította

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!