művész


Nagy Balázs

Nagy Balázs

Született: 1974. november 25. (Budapest)

Színművész.

A Közlekedés Gépészeti Szakközépiskolában végzett, gépjárműüzemi technikus képesítést szerzett. A Gór Nagy Mária Színitanodában ismerkedett meg a színészet alapjaival 1994-1997 között. 1996-1997 között a Madách Kamarában, 1995-1998 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszott. 1997-től a Győri Nemzeti Színház tagja, ahova Korcsmáros György szerződtette. 2005-től rendszeresen…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművész.

A Közlekedés Gépészeti Szakközépiskolában végzett, gépjárműüzemi technikus képesítést szerzett. A Gór Nagy Mária Színitanodában ismerkedett meg a színészet alapjaival 1994-1997 között. 1996-1997 között a Madách Kamarában, 1995-1998 között a székesfehérvári Vörösmarty Színházban is játszott. 1997-től a Győri Nemzeti Színház tagja, ahova Korcsmáros György szerződtette. 2005-től rendszeresen szerepel a Madách Színház előadásaiban is. A győri Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán és a Pécsi Tudományegyetemen is szerzett egy-egy diplomát. 2020 májusától Dézsi Csaba András, Győr polgármestere a színházért felelős polgármesteri biztosnak nevezte ki.

Díjak, kitüntetések:
Szent István ösztöndíj
Kisfaludy-díj (2012)
Győr Művészetéért díj (2012)
TAPS-díj (2013)
Szent István-díj (2014)
Kardirex-díj (2018)
 
Színházi munkáiból:
Tanádi István: Szibériai csárdás - Müller Áron, karmester
Huszka Jenő- Bakonyi KÁroly- Martos Ferenc: Bob herceg - György herceg
Fenyő Miklós - Egressy Zoltán: Aréna - Flipper, repülős
Szörényi - Bródy: István, a király - István
Presser-Sztevanovity-Horváth: A padlás - Barrabás, B. Barrabás, a gengszter / Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
Ábrahám - Löhner-Beda - Grünwald: Bál a Savoyban - Henri de Faublas márki
Boris Pasternak: Doktor Zsivágó - Pása Antipov/Sztrelnyikov
Beatles.hu
Ludwig: Primadonnák - Leo Clark
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Fejenagy
Rice-Webber: Jézus Krisztus szupersztár - Pilátus
Bakonyi Károly-Szirmai Albert-Gábor Andor: Mágnás Miska - Pixi gróf
Bolba Tamás-Szente Vajk-Galambos Attila: Csoportterápia - Ervin Iván
Anderson-Rice-Ulvaeus: Sakk, a musical - Anatoly Sergievsky
Márton Gyula: Csinibaba - Attila, árva hősünk, énekel
Kacsoh-Heltai-Bakonyi: János vitéz - János vitéz, Kukorica Jancsi
Frank Wildhorn- Leslie Bricusse: Jekyll & Hyde- Simon Stride
Fenyő-Tasnádi: Aranycsapat - Angyal Gyuri
Szomory: Györgyike drága gyermek - Glanz Hugó
Wildhorn-Knighton: A Vörös Pimpernel - Percy Blakeney, Grappin és a Vörös Pimpernel
Shakespeare: Hamlet - Laertes
Larson: Rent - Mark
Kander-Ebb-Masteroff: Kabaré - Clifford Bradshaw
Prez-Idle: Spamalot - Sir Lancelot
Webber: Macskák - Munkustrapp
Webber: Volt egyszer egy csapat - John Kelly
Stoker-Mészáros: Drakula - Jonathan Hanker
Várkonyi-Béres: Egri csillagok - Hegedűs
Kálmán: Csárdáskirálynő - Edvin
Dickens-Müller: Isten pénze - Fiatal Scrooge
Spiró: Koccanás - Srác
Webber: Evita - Magaldi
Kipling-Dés-Geszti: A dzsungel könyve - Sir Kán
Kálmán: Marica grófnő - Zsupán Kálmán
Fenyő-Tasnádi: Made in Hungária - Ricky
Kander-Ebb-Fosse: Chicago - Billy Flinn
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek - Lucrezio
Fényes-Harmath: Maya - Charlie
Pitchford-Bobbie-Snow: Rongyláb - Willard Hewitt
Hunyady-Makk-Bacsó-Tasnádi: A vöröslámpás ház - Kelepei Jenő
Webber: Volt egyszer egy csapat - John
Schönberg: Miss Saigon - Chris
Bereményi: Az arany ára - Dr. Ridovics
Dés: Valahol Európában - Hosszú
Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn - Percsik
Schönberg: Nyomorultak - Marius
Huszka: Mária főhadnagy - Jancsó Bálint
Jacobs-Cassey: Grease - Danny Zuk
MacDermot: Veronai fiúk - Valentin
Fenyő-Novai: Hotel Menthol - Zsilett
Thomas: Charley nénje - Jack Topplebe
Shakespeare: Othello - Cassio
Bernstein: West Side Story - Riff
MacDermot: Hair - Hud, Bukowski
Hamlish: Kapj el

Filmes és TV-s szerepeiből:
Gólkirályság (2024) ...Újságíró
Csepp barát (2022) ...Kerekesszékes férfi
Jóban rosszban (2014-2020) ...Kollár Mihály
Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke (2001) ...Varga Richárd
Sacra Corona (2001)
Komédiások – Színház az egész... (2000)
Zimmer Feri (1997)
Szomszédok (1995)

2016. Humorfesztivál Primadonnák (Győr)

2016. Humorfesztivál Primadonnák (Győr)

Thália Színház
  • Leo Clark
A helység kalapácsa

A helység kalapácsa

Győri Nemzeti Színház
  • Fejenagy
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Győri Nemzeti Színház
  • POURGALOT, Argan orvosa
A padlás

A padlás

Győri Nemzeti Színház
  • Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A padlás

A padlás

Győri Nemzeti Színház
  • Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A Padlás - félig mese félig musical két felvonásban - Zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház

A Padlás - félig mese félig musical két felvonásban - Zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház

Általános 2
  • Barrabás, B. Barrabás, a gengszter, Révész, aki csak külsőleg azonos Barrabással
A Pál utcai fiúk

A Pál utcai fiúk

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kis Pásztor (Vörösinges)
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató

Margitszigeti Színház
  • Peron (júl. 05.)
ANNA KARENINA

ANNA KARENINA

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • VRONSZKIJ
Art Eger Feszt  - Csoportterápia - mjuzilekkamedi

Art Eger Feszt - Csoportterápia - mjuzilekkamedi

Általános 2
  • Színész
Art Eger Feszt - Csoportterápia

Art Eger Feszt - Csoportterápia

Általános 2
  • Színész
Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal

Az asszony ingatag Opera- és operettgála a Győri Nemzeti Színházzal

Győri Nemzeti Színház
  • Egyéb
Bál a Savoyban

Bál a Savoyban

Győri Nemzeti Színház
  • Henri de Faublas márki
Beatles.hu

Beatles.hu

Győri Nemzeti Színház
  • Színész
Best of Webber

Best of Webber

Müpa
  • Színész
Black Comedy

Black Comedy

Váci Mihály Kulturális Központ
  • Színész
Bob herceg

Bob herceg

Győri Nemzeti Színház
  • György herceg, a fia
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Lajos
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia

Veres 1 Színház
  • Lajos
Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás

Bolond (Musical ) Plusz - Férfi kiadás

Jegycenter Kft.
  • Színész
Bolondos MusicalPlusz

Bolondos MusicalPlusz

Általános
  • Egyéb
Chioggiai csetepaté

Chioggiai csetepaté

Győri Nemzeti Színház
  • Titta Nane, fiatal halász
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Veszprémi Petőfi Színház
  • Színész
Csárdáskirálynő

Csárdáskirálynő

Veres 1 Színház
  • Edwin
Csinibaba

Csinibaba

Győri Nemzeti Színház
  • ATTILA, árva hősünk, énekel
Csoportterápia

Csoportterápia

Győri Nemzeti Színház
  • Ervin Iván
CSOPORTTERÁPIA

CSOPORTTERÁPIA

Belvárosi Színház
  • Lajos
Csoportterápia

Csoportterápia

Győri Nemzeti Színház
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Ervin Iván
Csoportterápia

Csoportterápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Lajos
Csoportterápia

Csoportterápia

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Lajos
CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben

CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben

Általános
  • Színész
DOG  STORY

DOG STORY

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Roland
Doktor Szöszi - /Broadway Musical/

Doktor Szöszi - /Broadway Musical/

Általános
  • Callahan Professzor
Doktor Zsivágó

Doktor Zsivágó

Győri Nemzeti Színház
  • Pása Antipov / Sztrelnyikov
Doktor Zsivágó

Doktor Zsivágó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pása Antipov / Sztrelnyikov
Elisabeth

Elisabeth

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje
Evita

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Magaldi
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE

F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Simon Stride
FEL IS ÚT, LE IS ÚT

FEL IS ÚT, LE IS ÚT

Vidám Színpad
  • FERNAND BOIS-D’ENGHIEN a szívtipró
Fel is út, le is út

Fel is út, le is út

Vidám Színpad
  • FERNAND BOIS-D’ENGHIEN a szívtipró
Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Felnőtt Színház - Peter Shaffer: Rövidzárlat

Csili Művelődési Központ
  • Brindsley Miller
Hatalmas Aphrodité

Hatalmas Aphrodité

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Kar - fiúk
Jézus Krisztus szupersztár

Jézus Krisztus szupersztár

Győri Nemzeti Színház
  • Pilátus
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Péter
JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR 100.

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Péter
Katona József avagy...

Katona József avagy...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Déry István
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Taxisofőr
MACSKÁK (musical)*

MACSKÁK (musical)*

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Munkustrapp
MACSKÁK (musical)* -pótszékek

MACSKÁK (musical)* -pótszékek

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Munkustrapp
MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

MACSKÁK 30. ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Munkustrapp
Macskák- szabadtéri előadás

Macskák- szabadtéri előadás

Óbudai Kultúrális Központ
  • Munkustrapp
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Győri Nemzeti Színház
  • Pixi gróf
Mamma Mia!

Mamma Mia!

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Sam Carmichael
Meseautó

Meseautó

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Szűcs János, bankigazgató
Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Mézesvölgyi Nyár - Rövidzárlat

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Brindsley Miller
MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik

MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik

Jászai Mari Színház, Népház
  • Déry István
Nagyvizit

Nagyvizit

Karinthy Színház
  • Főorvos
Nagyvizit.

Nagyvizit.

Karinthy Színház
  • Főorvos
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Móricz Zsigmond Színház
  • Taxisofőr
Nők az idegösszeomlás szélén

Nők az idegösszeomlás szélén

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Taxisofőr
Országos Színházi Évadnyitó Gála

Országos Színházi Évadnyitó Gála

Győri Nemzeti Színház
  • Fellépő
Pénz az égből

Pénz az égből

Győri Nemzeti Színház
  • Slater
Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Peter Shaffer: Rövidzárlat - Black Comedy

Veres 1 Színház
  • Színész
Poligamy

Poligamy

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • András
Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben

Presser-Sztevanovity-Horváth: A PADLÁS - félig mese - félig musical két részben

Általános
  • BARRABÁS / RÉVÉSZ
Primadonnák

Primadonnák

Győri Nemzeti Színház
  • Leo Clark
Primadonnák

Primadonnák

Móricz Zsigmond Színház
  • Leo clark
Puskás, a musical

Puskás, a musical

Győri Nemzeti Színház
  • Vörös elvtárs
Randikutya (DOG STORY)

Randikutya (DOG STORY)

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Roland
Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Rice–Webber: Jézus Krisztus szupersztár

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pilátus
Rövidzárlat

Rövidzárlat

Móricz Zsigmond Színház
  • Brindsley Miller
Rövidzárlat ( Black Comedy )

Rövidzárlat ( Black Comedy )

Freelusion Kft.
  • Színész
Sakk

Sakk

Győri Nemzeti Színház
  • Anatoly Sergievsky
SPAMALOT

SPAMALOT

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Sir Lancelot (Francia gúnyolódó, FŐ-NI lovag, Tim, a varázsló)
Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Ned / Mercutio
Szerelmes Shakespeare

Szerelmes Shakespeare

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Ned / Mercutio
Szibériai csárdás

Szibériai csárdás

Győri Nemzeti Színház
  • Müller Áron, karmester
Váratlan vendég

Váratlan vendég

MADÁCH SZÍNHÁZ
  • Julian Farrar

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!